Cseh Tamás temetési beszéde miatt.
A füst miatt a kocsmában.
A meg nem tett tettekért.
A többiért.
S a többi...
Ritkán, de satöbbi: öt-tíz évente, tegnap megint.
Azt nem látom, mit tegyek, hogy erőm legyen, képzelőerőm, amitől tudom, hogy mit kell tennem holnap. Nem tudom, ezen töröm a fejem, de nem tudom!
És ez a legnagyobb baj.
Ennyi.
Ha van valami, elgondolkodok, teszek, teszegetek, és megoldom. Most túl sok egyszerre... Túl sok.
Inkább megállítom az órát, aztán majd felébreszt valaki...
(Vagy nem...)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.