Gyógyszert vettem be, hogy aludni tudjak, aztán a fiaim közé feküdtem. Mindketten átöleltek, hozzámbújtak. Álomban-félálomban...
Öt percig bírtam.
Bántottam őket, mert kevesebbet tettem értük, mint tehettem volna...
Azt mondtam, kimegyek a konyhába olvasni és cigizni még egyet, de ez nem az igazság. Lelkiismeretfurdalásom volt. Jó nagy - soha még ekkora...
Ha tudnám, mit kell tennem, Sziszifusz helyett görgetném fel a követ! FEL, A TETEJÉRE!!! - aztán jópajtások lennénk :)
Egyszer már írtam egy listát, tavasszal, mi kellene, hogy egy hétre elmenjek sátorozni a Bakony (imádom) közepébe. Összeírtam, de se időm, se pénzem nem volt. :(
Most meg hideg van, és a pénzem sem több...
Egy hét, egyedül, erdőben ülve, a sátor előtt, sétálgatva a patak partján, aztán visszajönni, és szétszedni az egész világot...
Ilyenek az örök álmok?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.