fada

Jánoséknál gáz van. El kellett rohannia. Most hallottam. Nem tudom, ki ő, de remélem, nincs nagy baj! A felesége kificamította a bokáját, a gyereknek tönkrement a biciklije, vagy valami ilyesmi...
Remélem, Jánoséknál nincs több baj...

Egyszer állj meg, és figyeld meg, ahogy a szél belekap az ezerszínű avarba! Ahogy fákat, házakat színez meg, ahogy fél percre álommá válik a világ...

Szürke égen, szürke madarak szürke szélben szállnak.
Szürke házak, nyivojgó macskák, kopogó eső zaja. A színes autók is szürkén futnak el a kocsma párás ablaka előtt. Szürke a fröccs, füsttől szürke az egész terem.
Szürke a gondolatom, szürke a holnap, szürke a világ...

Festéket kérek!!!

Amikor tavasszal kibondorodnak a friss-zöld levelek, amikor ősszel ezer-színűek lesznek a fák. Akkor legszebb a világ.

Amikor nyáron világ és árnyék az erdő, amikor télen összehajolnak a fák a fehér takaró alatt. Akkor legszebb a világ.

Hétfő, kedd, szerda mégis...

És bondorodhatnak a levelek, világíthat az erdő, ezerszínűek lehetnek a fák, fehéren borulhat önmagára a világ...

Hétfő, kedd, szerda mégis...

Májusi meleg esőben bőrig ázni - az reményt ad. Mert az nem hétfő-kedd-szerda, hanem holnap. És az jó! Ugye, jó???

Két róka egymást nézi, közöttük egy nyúl, mégis egymást nézik...

Az őz fél, meg sem mozdul.

Aztán megrezdül a nyúl, elfut a két róka, és az őz is tovanyargal...

Melyik legyek én?

Széttört tükör mozaikaként akarlak összerakni, hogy egésszé válj, s újra úgy szerethesselek!

Minden szerdán - mint első randevúra készülő - rózsával várlak a peronon.

Szombaton majd ezt a rózsát dobom sírodba, - mert ígértem, én temetlek el.

Tudod-e, ha vicceset mondok, elmosolyodsz álmodban, és közelebb bújsz?

És tudod, hogy az összes szavad engem segít?

Az én női Krisztusom vagy, s ha én halok, Téged feszítenek, s utolsó gondolatod leszek.

Én vagyok a Lator melletted, Te segítetted keresztem - én gyenge voltam a Biblia szavához - és az Úr is előbb szólít - ígérem.

De addig nevess velem, legyenek az emlékeink élménnyé, perceink napokká, mosollyá az öröm - egymás gondolatára.

Gyógyszert vettem be, hogy aludni tudjak, aztán a fiaim közé feküdtem. Mindketten átöleltek, hozzámbújtak. Álomban-félálomban...

Öt percig bírtam.

Bántottam őket, mert kevesebbet tettem értük, mint tehettem volna...

Azt mondtam, kimegyek a konyhába olvasni és cigizni még egyet, de ez nem az igazság. Lelkiismeretfurdalásom volt. Jó nagy - soha még ekkora...

Ha tudnám, mit kell tennem, Sziszifusz helyett görgetném fel a követ! FEL, A TETEJÉRE!!! - aztán  jópajtások lennénk :)

Egyszer már írtam egy listát, tavasszal, mi kellene, hogy egy hétre elmenjek sátorozni a Bakony (imádom) közepébe. Összeírtam, de se időm, se pénzem nem volt. :(

Most meg hideg van, és a pénzem sem több...

Egy hét, egyedül, erdőben ülve, a sátor előtt, sétálgatva a patak partján, aztán visszajönni, és szétszedni az egész világot...

Ilyenek az örök álmok?

Cseh Tamás temetési beszéde miatt.

A füst miatt a kocsmában.

A meg nem tett tettekért.

A többiért.

S a többi...

Ritkán, de satöbbi: öt-tíz évente, tegnap megint.

Azt nem látom, mit tegyek, hogy erőm legyen, képzelőerőm, amitől tudom, hogy mit kell tennem holnap. Nem tudom, ezen töröm a fejem, de nem tudom!

És ez a legnagyobb baj.

Ennyi.

Ha van valami, elgondolkodok, teszek, teszegetek, és megoldom. Most túl sok egyszerre... Túl sok.

Inkább megállítom az órát, aztán majd felébreszt valaki...

(Vagy nem...)

Összecsomóztam két gilisztát, de közben elkezdett ömleni az eső...

Most itt szenvedek, és nem bírom szegényeket szétszedni...

A jó Houdinik eltervezik mitől élvezi a közönség... Mert csak ők tudják, mitől élvezetes, és mitől biztos a mutatvány (és a sikere). De most nincs már bizonyosság, csak hit. A képesség hite, önmaga hite, a múlt eredményei által a jövő hite.

Őszi meleg, napsütötte napon ébredt - de csak a rémálom ébresztette rémsége miatt. HONNAN LESZ A HIT, ÉS AZ ERŐ? - Félelem még csak ez, nem erő, nem hit - még csak belülre ragadt remény... A magány elűzésének reménye!

Szeretni. Ez a kulcsszó. Nem magányosan. Ez a kulcsszó. Embert magam mellett látni, ahogy bizalommal és nyugalommal alszik el mellettem, s ugyanúgy ébred. EZ! Mosolyog, kezdődik a nap...

TENNI, TENNI, TENNI, ALKOTNI! Mert lehetnék olyan, aki egyedit tehet, mint más nem. ( Ebben a múltam, és a jövőm bizonyitéka is!)

Nekem, sok halálom van. Ha magányos vagyok. Ha nem szerethetek. Ha nem ébredhetek. Ha nem tehetek.

"Leittam magam" - lelkileg.

Szombat van, 1 óra.

"Haza" akarok menni, mert aludni akarok, mert egy "más világot" keresek... Ahol múlik az idő, ahol nem vagyok egyedül, ahol beszélgethetek - akár a semmiről -, amikor tök mindegy, hogy siet, vagy késik az óra. Tegyük fel, hogy Feri bácsival beszélgetek egy kocsmában, a II. világháborúról, Rákosiról, Rubik Ernőről, valamiről... És megnyugtat.

Tudod, kedves Olvasó, az a furcsa, hogy nagyon(!) észnél vagyok, (lehet, hogy ez csak tudás, nem is értelem?) Houdiniról írok, Rákosiról beszélgetek, közben meg az jár a fejemben, miért nem én vagyok az akiről beszélnek.

Lehetnék. Tudom. Érzem.

Vasárnap délután, (vagy szerda), és nincs senki akiért valamit tehetnél, akivel lehetnél.

(de különösen a vasárnap szar...)

Szemek
Vásárlás
Utazás
Beszélgetés a fánál
Sms
Margit-sziget
Vonat
Elmaradt csók
Játékváros
Szerelem
Chat
Csók
Vadászles
Város
Válás
Bíróság
Látszatkezdet
Hiány
Új szerelem - és a tavasz
Almafa
Fesztivál az erdőben
Balaton
Sosemség
Kimerülés
Kitartás
Erő
Kudarc
Siker
???

Ülnék, írnék,
néznék, s az agyam járna.
Aztán ezt jó sokáig csinálnám.
És egyszer csak jönne
egy pillanat
és emberré válnék újra.

Aztán nekimnennék
a világnak, és én lennék.
Ember. Embernek öltözötten.

Hazamennék, fürödnék, borotválkoznék.

Szabina! Megígértem, hogy én temetlek el.

Addig a jövő emlékeit fogom siratni.

Még lesznek!!!

Ismeri Houdinit? Nem a századeleji "Nagy Houdini"-t, hanem a nagy szabadulóművészt, azt, amelyik egyre veszélyesebb - néha már halálos mutatványokat eszel ki, hogy - biztosnak tudott módszerével szabaduljon aztán. Ééés...túlléli!!!

Ugye, hogy ismeri őt? (Valamelyiküket biztos...)

Az egyik Houdini egyszer álmodott. (Talán eddig azért nem még, mert a mutatványok és a  szabadulások túl sok erejét vették ahhoz, hogy ereje maradjon az álmokhoz...)

Álmában egy szobában volt, önnön-sokadmagával. Ott volt ő, mint az összes mutatványa.
Ott volt Houdini, aki három hétig folyadékba merül - levegőt sem vesz közben! - ééés...túléli!!! tt volt Houdini, aki mérget eszik... ééés...túléli!!! Ott volt, mint önmaga mutatványa, aki keresztülbökdösi a testét; Houdini, aki a kezében tartja az agyát...ééés...túléli!!! Ott volt az összes Houdini, összes önmaga, összes mutatványaként.

-Houdini, a nagy szabadulóművész! - kiáltja egyszer csak valamelyikük.

- A szabadulóművész! - visszhangzik összes önmagától!

- A nagy szabaduló! - zengi a fali hangszóró.

- A szabaduló! - kiáltják a Houdinik isegyre hangosabban, közelítenek az álmodó Houdinink felé - méreggel, karddal, aggyal a kézben - torzult hangjukkal - A szabaduló! A szpíker is ordít már a falból: - A nagy menekülő! - És üvölti most már összes önmaga is - A nagy menekülő! - a mi Houdinink már a falnál, a többiek arcból arcba, fülbe sikítanak, összepréselve szabják le ruháját, marnak bele húsába, csontig, recsegve szakad a hangszóró a falon, mint az összes Houdini, sikoltva árad szét álmodónk testében, vérében, fejében: - A menekülő! A menekülő! A menekülő!...

- o -

Kora őszi hétvégén ébredt, napsütötte parkban, egy padon.

Felült, körülnézett, és azt érezte, szerelmes.

Édesanyját, gyermekeit, kedvesét szerette, de most mást érzett. Azt, hogy szerelmes. Nem valakibe, vagy valamibe, hanem csakm úgy...

Illetve két dolgot érzett - és tudott is már biztosan: Houdini meghalt, és azt, hogy Houdini - vagy nem is tudom mostantól hogyan nevezzem...- szerelmes. Újra igazán szerelmes.

Az elsőt még Győrben írtam, a többit azóta.

Azt a tanácsot kaptam, írjam ki ,magamból.

(A szereplők kitaláltak, a valósággal való hasonlóság kizárólag a véletlen műve!

Vagyok. Visszatértem.

Írtam, most nincs itt nálam, de Houdini újra szerelmes!

(Ez jó hír, nem?!)

Csütörtök. Csomag be+útlevél. "Az minek?!"-kérded.

Elindulunk. Az éjjel hajnalra várakozással tölt el. Nevetünk, de lassul a beszéd, néhány szó már csak. Monoton villanások, gondolatok, álmok - félig ébren...

Gyűrt tekintetek a hajnali Napra. Mosolyok. "Good morning sunshine..." Arcba vág a szél.

Érkezés. Üres tenger. Morajló víz zenéje kíséri a reggeli jóízű, "nagy zabálást".

Ismeretlen ismerősök. Szállást találtunk.

A hajnali ürességet elvarázsolták - zsivaj hullámok csobbanásával - strand. Lebegés a tengeren, sós csók, pancsol a bennünk maradt gyemek - boldog kacajjal.

Pihenés a forróság. Csenddé szelidülő zsivaj. Nyugalom. Lassú érintés. Jutalom.

Ébresztő szél, elfekvő árnyékok. Készülődés.

Séta. A más világ egy napra szép. Hagyjuk magunkat elragadni. Összefolynak a színek, ízek, arcok, mozdulatok, mondatok.

Kiszakadunk, és üres világban sétálunk tovább a csillagos ég, és csillogó földi ég partján. Szeretlek. Szó sem kell. Tudod. Érzed. Tudom. Érzem.

Jóleső ájulás, mely tűző napsütést adja az új éber pillanatnak. Lassú, semmittevő újjáéledés. Az igazi pihenés.

Bandukolni, nézegetni, bolondnak lenni, élni, venni valami hülyeséget,  - ami emlékké válik az évek alatt - csak azért is -  Carpe diem.

Kagylógyűjtés, a sziklák meghódítása a parton, homokvár - a miénk a legszebb! Fotók, pihenés.

Téli, meleg szobában jó játék - most lenge szellőben az ég alatt, poharak és mosolyok között. Ablakból csodált vihar az őrjöngő víz felett. Vedd észre! Szerencsénk van! A többi csak ráadás...!!!

Születésre készülve ébredünk már a lelkünkben. Újjászületésre? Feléledésre? Kinek hogy. Mindkettőre. Az álom végére nem készülhet senki. A holnapra, emlékezve valami álomszerűre: igen!

Csendes út haza. Más, mint az odaút éjszakai csendje. Fáradtak vagyunk, pihentek és erősek. Ugye, így igaz?!

Újabb régi nap, otthon. Mégis más. Mert a mindennapok is megváltoznak. Talán észrevétlenül, csak kicsit, de új napok jönnek.

Áldozat volt, vagy jutalom? Mindegy. A holnap miatt megérte. Ugye, hogy megérte?!

A papír - megint telített.

Az éj - mindjárt feledett.

Újra ébren ébredek,

S holnapot kérdezek -

megint.

Mikor megyek úgy haza,

Hogy burrogó galambot nevetek...?

Sétáló anyára, üldögélő vénekre,

Lányok észrevett csókjára, munkásra,

S magamra, ki kedveséhez siet,

Gondolatra, mely Hozzád vitet -

arra nevetek... -?

Mert a holnap biztos lehet.

Kérdések nélkül. Holnap is Veled.

A papír - megint telített.

Az éj - mindjárt feledett.

Újra ébren ébredek,

S holnapot kérdezek -

megint.

Miért telik a papír?

Miért hosszú a nap?

Mit ad a hajnalpír?

Megint csak az eszme kap?!

Örülni akarok a galambnak,

Mi téren burrog párjának,

Örülni sétáló anyának,

Ki a Napnak hálát ad,

Játszó, nevető gyermeknek,

Padon pihenő véneknek,

Hazafelé tartó munkásnak,

Lányoknak, kik szerelmet próbálnak,

Nőnek, ki kedveséhez siet...

Percnek. Mi senkié. Csak Tied.

Gondolatnak, mely Hozzád szalad.

Képzetnek. Mely végleg hozzánk ragadt...

2009. február 16.

Nyisd szét kezed,
Lásd lepereg
ujjad közt a múltad...
 
Búzaszemek,
Emlékeid,
Lábad elé hulltak...
 
De ne sajnáld,
Ha üressé lett
Tenyeredet nézed...
 
Búzaszemből
Zöld vetés lesz
Fordítsd arra lépted...

Írnom köll!

Zabosok, Prigek, Kiscsaj, Tomi, Kata, másik Kata, harmadik Kata, soproniak, nagyváradiak, ... MINDENKI!

Írom köll!

Ülök egyedül három nap után. És egy csomó kérdés kavarog...

És tegyétek fel Ti is ezeket a kérdéseket. Mikor először megkérdezték tölem, válaszoltam, írásban. Ma már nem tenném, mert leírhatatlan. Indulópont, a naplóm 1993-ból. Bemásolom.

"Pécs-Budapest (vonat), 1993. december 11., 12.15h

Az Egyesület (Zabhegyező) egyik vezetőségi tagja azt kérte, hogy egy másik vezetőségi tagnak Karácsonyra mindenki írja le, mit jelent neki ez a szó, hogy: Zabhegyező.

Neki ezekből a levelekből könyv-ajándék készül. Ő Bányai Sándor, szerintem a legjobb faszi az Egyesületben.

Mivel amúgy is a terveim között szerepel, hogy elmondom, vagyis leírom, mit jelent nekem a Zabhegyezés, most itt a ragyogó alkalom...

Íme a levél:

Levél. Sorok.

Furcsán, egy levél, három embernek.

Magamnak szól először: már nagyon régóta ( ez vicces 2009-ben - a szerk.) tudni szeretném, mit jelent nekem a zabhegyezés.

Bányainak másodszor: szeretném, ha tudná, mi jut eszembe ilyenkor.

És szóljanak a sorok annak is, aki remélem megismeri, megérti, mi is az a zabhegyezés.

- o -

Valaki azt mondja, Zabhegyező, s mint asszociációs játékra vár válaszokat:

 - Ha emléket kell válaszolnom, íme az eszembe jutottak:

) - 8. osztály, rajz-terem (1983. december). valaki bejön, és megkérdezi, ki akar ifiképzésre jelentkezni. Aki jár alsóbb osztályokba őrsi foglakozásokra, annak jelentkezni sem kell...

) - Városi képzés, megyei képzés, Rejtő Jenő ifiklub, képzések, stb, stb,...

) - Gimn. 4. o. Bp. Ifik a Tavszi Fesztiválon, 1988.

) - Nyár eleje, Pestiek egy hétvégén Sopronban (Ugye emlékszel, Banya?)

) - Ifik a Tavaszi Fesztiválon, 1989.

) - Ifik a Tavaszi Fesztiválon, 1990.

) - Foci VB, Indián lányok, Zánka, 1990.

) - Hűvösvölgy, Alakuló Közgyűlés

) - I. Kavalkád. Sopron. 1991.

) - Deszka Színpad, soproni csoport.

) - (I.) Gyerekfesztivál, 1991.

) - Kapcsos Könyv

) - Szülő Zsiráf

) - I. Labirintus -Kavalkád, Levél faluban

) - Család-játék

) - SZIG, Művészeti Alkotótábor.

- o -

Ha a Zabhegyező szóra név jut eszembe, először egy szőrös vízcsepp gördül végig az ablakon. (Nem, Bányai, nem! Nem bók ez! Nem bókolnék Neked soha!!! (Viszont igaz.)). Még el sem indul a szőrös, rekedt vízcsepp, amikor gondolatomnak már egy másik vízcsepp-Gyöngy e   gördül hosszan, mélyen az üvegen.

Aztán több, egyre több csepp érkezik, fut az ablakon. Elered a zápor, - számomra vidám zápor. Csupa víz az üveg, mosolyra törik rajta a napfény... :)

- o -

Ha azt mondják, Zabhegyező, elmosolyodom, vidám leszek, ezer-ezer pillanat kavarog bennem, s egyre inkább vigyorgok, örülök. (magamban tuti...) Talán ilyenkor csak állok, vigyorgok, és mindenki azt gondolja: Bolond?

Nem baj. Ha Zabhegyezek, nem baj.

Napköziztem minap. És a legélvezetesebb játék, hogy eldugom a kifogyott, rossz tollamat az udvaron, és meg kell keresni. És sivítani lehet, hogy "Megvan!", és kimondani, hogy nagyon jó volt. Sivítani, és kimondani. Meg kell tanulnunk évről évre, napról napra, újból! És ezt csak gyerekektől lehet, gyerekekkel lehet! Ha zabhegyezünk egymással, gyerekekkel, akkor sivítani tudunk, és ki tudjuk mondani, hogy jó volt! És ki tudom mondani, hogy FONTOS.

NAGYON FONTOS!

- o -

Ha azt mondják, Zabhegyező, az jut eszembe, hogy hogyan kell a másikra figyelni, hogyan kell egymásért, valamiért fejlehajtva, izmot túlfeszítve közösen dolgozni, hogy közben, és utána a mosolyoktól mosolyodban pihenhess, és kezdd újra, fáradhatatlanul...

- o -

Ha azt kérdezik, Zabhegyező; van, mikor csak azt a kétszer néhány percet mesélem el, mikor EGYÜTT sikerült véghezvinnünk a lehetetlent...

Emlékszel azokra az arcokra készülődés közben? Emlékszel azokra a széktornyokra, amit egyetlen ember cipelt? Emlékszel, mennyire akkor, és úgy történt minden, - abban a csupán öt percben - ahogy kell?

És nem csak a fogadásért, a hangfalnyalásért vagyunk képesek a lehetetlent megcsinálni... És tudjuk, hogy másért, egymásért is tudjuk!

- o -

Ha azt mondják, Zabhegyező, az jut eszembe, hogy Banya (Bányai Sanyi - a szerk.), Te mindig csak egy dolgot szoktál kérni úgy igazából mindenkitől a fesztiválon: Vigyázzunk, figyeljünk egymásra!!!

- o -

Most azt érzem (1993. :) - a szerk.), hogy fáradtabb a mosolyunk, szívesebben beszélünk inkább arról, hogy tudjuk, és emiatt ritkábban sivítunk, ritkábban mondjuk ki, hogy "Nagyon jó volt"; ritkábban, mert sivítás, mosoly, széktornyok, fejhajtás nélkül közhely a "Nagyon jó volt", közhely a "Vigyázzunk, figyeljünk egymásra"...

Sanyi! Kérlek, mondd, hogy "Vigyázzunk, figyeljünk egymásra"! Kérlek, sivítsunk, mondjuk, hogy "Nagyon jó volt", és csináljuk újra, ahogyan csak tudjuk, ahogyan csak bírjuk!!! Kapjon újra erőre az eső ablakunkon, törje mosolyra a napfényt az arcunkon, mosolygó szánkon!...

Nekem fontos!"

- o -

- o -

Ennyi a 93-as naplómból. Ma. 2009. február 8-án, este hétkor. Most mentetek el. És már hiányoztok. :)

Úgyláccik, ez (sem) változott... :)

2009.

XVIII. Nemzetközi Gyerekfesztivál, Sopron.

- o -

Azt akartam, hogy olvassátok el, 1993-ból e sorokat.

nekem fontos

Ülök egy budai kricsmóban, feljöttem beszélgetni Valakivel, aztán azt hallom, este buliba fogok csöppenni, ráadásul olyannak láccik a banda, hogy megijedni illik...

Merthogy:

- Szabad-e nekem ennyi idősen ennyire ellazulnom?

- Sportot felejtő hasizmaim bírják-e még a nevetés fokozott változatát?

- Agysejtjeim nem pusztultak-e még annyira, hogy az lehessek, és azt értsem, amit régen?

- Szívem nem romlott-e annyit, hogy az érzés ugyanaz lehessen?

- Szabad-e jövőt felpörgetett múltból építeni?

Szerintem igen. És ez nem rajtam múlik, hanem a múlton, a közös múltunkon, az alapokon, az egyéni, és közös alapokon. mi csak enzimjei lehetünk egymásnak, de arra kurva jók vagyunk

2008. december 25. 7.50

Hangulatok, Szavak!

Napló. Újra.

Másért - vagyis más miatt. Másnak, és önmagamnak is. Újra.

Nehéz. Születni. Újra.   :)

-o-

Vonat, reggel. Üres a táj, üres a vonat, üres az ég, üres a reggel.

Ez teszi az ürességet bennem, vagy az én ürességem miatt ilyen most minden?

Én most máshol vagyok, lennék, szerettem volna lenni. Nálad, Veled, átkarolva, lelkedben Benned, s Te énbennem.

Látom az őzeket a mezőn , a bólogató ágakat, az ég ürességét megtöltő madarak seregét, a falu lomha ébredését... Szeretném, ha látnád! olvasod, és látod... Ugye, kicsit látod? Tetszik, és mosolyra görbül a szád, a szám, a szemed, a szemem...

Köszönöm füzet, Hangulatok, Szavak!

Születik a néhány perce még távoli holnapnak hitt reggel. Pedig: Nehéz. Születni. Újra.

(Kicsit most sikerült...)

2008. Karácsony

"Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyant adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája."

Paulo Coelho/H.Sz.

BOLDOG KARÁCSONYT!!!  :)