2008. dec.
" A gólya száll, száll... Lucifer, hopp!!!"
"Ma ma, mama, Mama, MAMA! Mamma!" / Ugye erre is emlékeztek?
Nem vagyunk a mai világra valók.
Én főleg nem Édesanyám, s Te emiatt, miattam (és magad genetikája miatt is!) nem találjuk az értelmét ennek az egésznek...
Csak nézem a szelencét - reményem lenne tán :) - de megnyitni többet nem merem, Pandora meg csak néz engem - idegesítő -, hogy merem, nem merem, elkapom, nem kapom el - amikor kiengedem az utolsó, örökké magányost, a legrosszabb rosszat...
A boldogság boldogság. A fájdalom, fájdalom. De a remény... nem nekem való! Nekem gonoszság az!
Anya?!
Hitted volna, hogy a magányos napokon korlátok közt sétálok, s hogy egyáltalán észre sem veszem azokat???!!!
Hitted, hogy az estéket a fiaim nélkül ülöm meg az üstben, és nem kérek mást, minthogy a pokolnál is mélyebbre áshassak???!!!
Hitted, hogy a hazugságot a magány csendjének hívjam - üres estéken???!!!
NEM!!! Te sem, Én sem!
Ez az én hibám. Az én hibám, hogy ez lett.
A Ti hibátok, a genetikáé, a nevelésé, a "barátaimé", a barátaimé, az elveimé, a napjainkké!
Igaz ez???!!!
ÉN boldog vagyok, hogy az vagyok, aki. És akik nekem értékek, érték vagyok nekik. Hiszem. Tudom. Akarom.
Anya! ? ! ?
Ugye akkor is szeretnél, ha nem lennék?
...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.